Gépjárműadó 2014 - 2015 - Hogyan kell kiszámítani? Jelen álláspont alapján a gépjárműadó idén már nem változik, ami annyit jelent, hogy az idei szabályozás lesz érvényben a következő évben is. Fontos azonban minden apró tényezőt alaposan megismerni, mert bármilyen mulasztás súlyos büntetésekkel járhat. Ezen felül lényeges az is, hogy mindenki pontosan megismerje a kötelezettségeit, és azt is hogy mindez mennyibe is kerül majd. A kérdés tehát az, hogy hol lehet mindent megtudni az adónemről, és hogy hogyan kell kiszámolni a gépjárműadót 2014 és 2015 évben.


Az egyik legfontosabb tudnivaló, hogy a gépjárműadó (ismertebb nevén a súlyadó) az önkormányzatok bevételeit igyekszik elősegíteni. Éppen ezért a bejelentett cím alapján az illetékes területi önkormányzatnál kell megfizetni az adót. Néhány kivételtől eltekintve az adó terhel minden üzembentartót. Az adózásról szóló törvény az adó megfizetése mellett rendelkezik az adó kiszámításának menetéről is, mely szerint az adó kiszámításának alapja a motorok teljesítménye. A szabályozás alapján a gépjárműadó a következő képen számítandó:

– gyártási évében és az azt követő 3 naptári évben 345 Ft/kilowatt
– gyártási évet követő 4-7. naptári évben 300 Ft/kilowatt
– gyártási évet követő 8-11. naptári évben 230 Ft/kilowatt
– gyártási évet követő 12-15. naptári évben 185 Ft/kilowatt
– gyártási évet követő 16. naptári évben és az azt követő naptári években 140 Ft/kilowatt

Lényeges, hogy az autók üzembentartói minden kötelezettséggel tisztában legyenek, mert bármelyik elmulasztása komoly büntetéssel jár, mely az adó megfizetése mellett sok plusz költséget jelent. Nagyon fontos, hogy külön szabályozás vonatkozik a cégautó adóra, mely nem összekeverendő a gépjárműadóval. Lényeges még itt megjegyezni, hogy a gépjárműadó megfizetése (bár ezeknél a gépjárműveknél nem a motor teljesítménye a mérvadó) nyerges vontatók, autóbuszok, pótkocsik és félpótkocsik esetében is kötelező.