Németországban érik annak a törvénynek a módosítása, ami nyomán a nálunk bevezetett matricás rendszerhez hasonló fizetős rendszer léphet életbe az autópályákon. A tervezetben a mienkhez képest viszont óriási különbség, hogy a németországi rendszámmal rendelkező autósok a pályadíjat leírhatnák a gépjárműadójukból.


Hogyha valaki sportkocsival készül Németországba látogatni, 2016-tól számítani kell majd arra, elképzelhető, hogy fizetős lehet az Autobahn használat ettől az időtől kezdődően. A német közlekedési miniszter által ismertetett tervezet alapján ugyanis minimum 10 eurós pályahasználati díjat terveznek, ezért pedig tíz napos használathoz juthatunk majd. E mellett a tervek szerint csupán még egy változatot kívánnak bevezetni, mégpedig az éves matricát, ami 100 euró körüli összegre tehető. Ennek megvételére a külföldieknek lesz lehetőségük, persze a németországi illetőségű autósok mellett, akik viszont végül is ingyenesen használhatják továbbra is az autópályákat, mivel az éves gépjárműadó összegéből levonhatják majd a kifizetett pályadíjat. Az Autobahn használatából befolyt összeget a német kormány mintegy 2,5 milliárd euróra becsüli az intézkedés bevezetésétől számított első négy éven belül.